Tanítványaim visszajelzései:

„100 emberre kellene legalább egy Alexander-tanár. Olyan természetességgel kellene Alexander-tanárhoz fordulnunk, mint ahogyan fodrászhoz járunk.”

Lantos Géza

„Ismerősöm ajánlása alapján mentem el az első órára. Születésem óta meglévő csípő problémáimra reméltem megoldást, de a fájdalmak jelentős csökkenésén túl jóval többet kaptam: a lazább izmokkal együtt lazábban viszonyulok a napi stresszhez, egyre jobban érzem magam. A módszer segítségével a testem és a lelkem működése egyaránt változott, átalakult.”

„Több éven át tartó – már-már krónikussá vált, és gyógyszerelés, valamint konzervatív kezelések (masszázs, nyújtás) hatására sem javuló  – ízületi- és izomfájdalmaim során hallottam az Alexander-technikáról.

Már az első néhány hónap után nagymértékben csökkentek a testi tüneteim, melyek – a kb. 1 éves, rendszeres  – óráknak köszönhetően mára szinte teljesen megszűntek. Azon túl, hogy a fizikai ‘terhelhetőségem’ az elvárható szinten áll, mentálisan is lényegesen jobban érzem magam.

Ma már nem ‘csinálom’ az Alexander-technikát, hanem ‘megtörténnek’ velem az ott tanultak, melyek még kritikus helyzetekben is segítik a fizikális és lelki ‘harmóniám’ fenntartását.”

„Nem gyógytorna, nem testmozgás, hanem ön-látás. Belső tükör, amely segít a saját tested-lelked eddigiektől eltérő szemléletében.

Az Alexander-technika segítségével felfedezheted azokat a feszültségeket, görcsöket, (túl)tartásokat a fizikai testedben, melyekről talán fogalmad sem volt, csupán időnként fájdalmasan merevnek érezted magad. Megtanulhatod, hogy a jövőben már javíts mindezen vagy teljesen elkerülhesd egy részüket. Megtapasztalhatod, milyen jó, ha nincsenek, nem jelentkeznek.

Ez a lelkeden, tudatodon is lazít, így segít harmónikusabbá tenni önmagad, közelebb visz a belső békédhez. Hidd el, ezt megérzik és meglátják azok is, akikkel fontosak vagytok egymásnak, veled örülnek majd NEKED.”

„Hatalmas megkönnyebbülés egyszercsak ‘ledobni’ azokat a súlyokat, amelyeket a hétköznapi rohanás, stressz akaszt az ember nyakába. Hihetetlen érzés, ahogyan néhány Alexander-óra után egyszercsak azon kapja magát az ember a vonaton zötykölődve, munka közben az irodában ülve, a metrón utazva, hogy olyan súlyokat ‘cipel’ a vállán, amelyek a valóságban nem is léteznek – legalábbis fizikailag biztosan nem. Hiszen ha a szem a lélek tükre, az ember teste…?”

„Számtalan jobbnál jobb egészségfejlesztő technika létezik, és betegségemből kifolyólag nagyon sokat próbáltam, de úgy vélem, az Alexander-technika kimagaslik mind közül. Mint tudjuk, minden mindennel összefügg, és ez a módszer pont ezt nyomatékosítja bennünk mind testi, mind pedig lelki szinten. A világ rohan, de nekünk nem kell. Az Alexander megtanított arra, miképp éljem az életem a saját tempómban, ami ebben a rohanó világban szerintem hatalmas szó. A technika rendszeres használata óta sokkal higgadtabb és türelmesebb vagyok, nem beszélve arról, hogy milyen sokat javult a testtartásom, a mozgásom.

Az Alexander-technika senkit sem akar megváltoztatni, csupán egy fantasztikus lehetőség arra, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz, és egy sokkal minőségibb életet éljünk.”

„Bennem szinte még nem is tudatosult a változás, amikor ismerőseim jelezték, hogy milyen ‘szépen’ ülök. Az igazi meglepetés azonban az volt, amikor néhány Alexander-óra után, vezetés közben arra lettem figyelmes, hogy ujjaim már nem zsibbadnak, nyakam már nem fáj.”

„Egy világos, tiszta szobába érkeztünk, pár széken, tükrön, egy kényelmes kanapén kívül csak Samu, az életnagyságú csontváz volt a helyiségben. Hatalmas ablak, erkéllyel, gyönyörű kilátás a Felső Tisza-partra és a Tiszára. Nagyon pihentető volt. Attilából pedig áradt a nyugalom. Szimpatikus, türelmes, bármit lehet kérdezni, mindent elmond, elmagyaráz, amit szeretnénk. Már ott éreztem, hogy jó kezekben vagyunk, s ebből a szobából nem ugyanúgy fogunk kimenni, mint ahogyan bejöttünk.
Tényleg igaz, amit említett a foglalkozás elején: ha egyszer elmész egy ilyen órára, meg fog változni az életed. És így történt.”