Magyarországi Fájdalom Társaság konferenciája
Mostmár biztos, hogy az Alexander-technika is szerepel a Magyarországi Fájdalom Társaság (MOFT) konferenciáján, melyet ezúttal Szegeden rendeznek meg 2015. október 9-10-én. Az előadás címe: A tanulás szerepe a fájdalomcsillapításban Szerző: Majer Attila – Alexander-technika Stúdió, Szeged Az előadás összefoglalója (absztrakt): Bevezetés: Előadásomban ismertetem az Alexander-technikát, mint pszicho-fizikai és mozgás- újranevelő módszert. A mozgásszervi problémákból […]
Tovább olvasomVárunk Alexanderezni a Pozsonyi Pikniken
Idén az Alexander-technika Tanárok Egyesületének színeiben mi is jelen leszünk a hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Pozsonyi Pikniken. A rendezvény honlapja: www.pozsonyipiknik.hu
Tovább olvasomOrvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társaság – XXXIV. Vándorgyűlése
Ezúttal Pécsen rendezték meg az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társaság XXXIV. Vándorgyűlését, 2015.augusztus 27-29. között. Az Alexander-technika nem először szerepelt a rendezvényen, néhány évvel ezelőtt Heincz Orsolya kollégám már ismertette a módszert a rangos szakmai közönségnek. Elődásunk a Fizioterápiás szekcióban kapott helyett, melynek címe: Az Alexander-technika, mint komplementer kezelési mód a dystonia rehabilitációjában […]
Tovább olvasomElőadás a Kultúrák Közötti Kommunikáció Találkozón
Pálos Csilla kollégám előadást tart az Alexander-technikáról: A rendezvénysorozat a fantasztikus pszichológus, Carl Rogers nevével fémjelzett személyközpontú pszichológiai szemléletet veszi alapul ahhoz, hogy közelebb kerüljünk önmagunk megismeréséhez. Csilla honlapja: www.paloscsilla.hu A rendezvényről: www.encounter.hu/talalkozorol
Tovább olvasomSzegedi Ifjúsági Napok – Látogass el sátrunkhoz!
Mi is kint leszünk a SZIN-en. Látogass el kis csapatunkhoz a Civil Faluba, és próbáld ki te is az Alexander-módszert! A fesztivál honlapja: www.szin.org A Civil Falu honlapja: www.civilfalu.hu
Tovább olvasomA testbeszéded formálja, ki vagy
©TED.com – Amy Cuddy A fenti sor egy előadás címe, mely a második legnézettebb videó a TED-en. Eddig közel 27 millióan látták. A testbeszéd hatással van arra, mások hogyan látnak bennünket, de azt is megváltoztathatja, hogyan látjuk önmagunkat. Amy Cuddy szociálpszichológus megmutatja, hogy egy önbizalomat sugárzó testtartás – akkor is, ha pillanatnyilag nem érzed […]
Tovább olvasomMichael Frederick és Carol Prentice workshop
A nyár második felében két fantasztikus tanár látogat el hozzánk az Egyesült Államokból. Carol P. Prentice és Michael D. Frederick, rendkívüli tudású és tapasztalatú testtudat oktatók együtt tartanak mesterkurzust Budapesten. Az Alexander-technika Tanárok Egyesülete szervezésében kétfajta képzésre lehet jelentkezni: 1. Augusztus 18-19-i műhely kimondottan Alexander-technika tanároknak szól. 2. Az augusztus 22-23-i képzés nyílt, […]
Tovább olvasomHegyvidéki Egészségnapok
Borbás Bea és Pálos Csilla kollégáim az Alexander-technika Tanárok Egyesületének nevében szeretettel várnak minden érdeklődőt, aki szeretné kipróbálni az Alexander-technikát. Csilla honlapja: www.paloscsilla.hu Bea honlapja: www.tiedatested.hu
Tovább olvasom