Bejelentkezés – mit hozhat a jövő?

Freshness

Bejelentkezés – mit hozhat a jövő?

 

Mostanában nem vagyok túl aktív sem a honlapomon, sem a közösségi oldalakon. Nem posztolok túl sokat. Ennek az oka, hogy az utóbbi időben máshova tettem a hangsúlyt. Ahogy anno ezeket elkezdtem, azt az attitűdöt a továbbiakban nem szerettem volna folytatni. Igen, itt most a kedvelések hajszolására, a minél nagyobb megtekintésre, az imázs felépítésére, a klasszikus vállalkozás- és márkaépítési megoldásokra gondolok. Ezek nem voltak összhangban a belső iránytűmmel, a számomra fontos alapértékekkel. Mindig is magas igényem volt a belső integritásra, összhangra. Igyekeztem eszerint is cselekedni, bár visszatekintve ez időnként kevésbé sikerült, mert nem voltak rá gyakorlati eszközeim. Egyszerűen elegem lett az álarcból, amelyet hordunk nap mint nap. Tanítványaimon, magamon is ugyanezt láttam. Nem kezdem el okolni a „rohanó világunkat”, a gonosz médiát és közösségi oldalakat, mert kizárólag rajtunk múlik, mindezeket hogyan használjuk. Te is formálod ezt a világot, minden egyes döntéseddel. És ez egy jó hír!

Szóval most úgy gondoltam, megosztom, mi történik házunk táján mostanában, és mik a jövőbeli ötletem, terveim.
Nagyon intenzív időszak ez számomra, a szó legjobb értelmében. Fantasztikus magántanítványaim vannak, emellett pedig jelenleg négy csoporttal dolgozom. Rengeteget tanulunk egymástól, és a csoportvezetéssel járó kihívások is nagyon élvezetesek.
A napokban realizáltam, a bennem munkáló kérdések milyen elképesztő mértékben változtak meg az elmúlt két-három év alatt.

Kezdetben valahogy így hangzott: „Hogy találok embereket? Miért nem jönnek? Mi van, ha nem tudom végigcsinálni? Mi van, ha még az alapszükségleteimet sem tudom fedezni a tanításból? Elég jó vagyok egyáltalán?”

A következő fázis ez volt: „Ki a következő EGY ember, akinek ez a módszer hasznára lehet? Melyik az az EGY közösség, amelyben ezek a készségek értékkel bírnak? Kinek lehetek a segítségére a jelenlegi tudásom és készségeim szerint?”
Ilyesmi a jelen: ”Hogyan gazdálkodjak az erőforrásokkal, hogy minél több embert elérjünk, anélkül, hogy ez a minőség rovására menne? Milyen tápláló szokásokat érdemes beépíteni az életembe, hogy ez hosszútávon is fenntartható legyen? (Pl. kiégés elkerülése, szakmai és emberi frissesség.) Hogyan járulhatok hozzá saját készségeimmel, hogy jobb hellyé váljon ez a bolygó? Hol találok hasonló gondolkodású embereket? Milyen közösséghez csatlakozhatom? Hogyan élhetünk egyszerű és jelentőségteljes életet a gyakorlatban?”

A jövő? Természetesen szeretném folytatni a felsőoktatásban és magánpraxisomban megkezdett utat, hogy hitelesen közvetítsek értéket az erre nyitott emberek számára. Mindezt úgy, hogy azonnal be tudják építeni az életükbe a gyakorlatban is. Szeretnék online foglalkozásokat tartani. Ezáltal egy csapásra több millió ember számára válik elérhetővé ez a tudás. Már van is egy vállalkozó kedvű tanítványom, akivel ezen az úton járunk. Emellett mindig is imádtam a zenét, ezért most az jutott eszembe, szívesen tartanék bemutatót zenészeknek, előadóművészeknek arról, hogyan játszhatnak könnyedebben, felszabadultabban. Nem pusztán technikai, sőt leginkább emberi minőségben gondolkodva. A világhírű basszusgitáros, Victor Wooten adta az ihletet, aki fantasztikus zenetáborokat szervez, az emberi lélekkel és a természettel a központban. Elképesztő hitelesség! A zene csak egy példa, ugyanígy foglalkoztat a minimalizmus, a fenntartható és természetközeli életmód. De jó lenne valami ilyen dolog megalkotásában, meghonosításában részt venni!

 

Remélem, soraimon átvilágít, hogy a lényeg nem a saját, személyes sztorim. Sokkal inkább a folyamat, a jelenségek, amit odabent mindannyian megélünk. Mindannyian rendelkezünk egyfajta belső iránytűvel. Ha eddig nem tetted, most itt az idő, hogy te is felfedezd és kövesd sajátodat! Nem mondom, hogy az Alexander-technika az egyetlen és igazi Szent Grál, amely egy csapásra a megvilágosodás állapotába juttat. Bár így lenne. :) Rengeteg fantasztikus rendszer és eszköz áll rendelkezésünkre.

Járj utána, KERESS TÁMOGATÓ KÖZEGET, gyakorold és használd minden nap, amire szükséged van!