‘The Poise Project programok Budapesten

Alexander-technika alkalmazása rehabilitációban



Szeretettel meghívjuk az Alexander-technika Tanárok Egyesületének következő rendezvénysorozatára, mely The Poise Project (továbbiakban TPP) elnevezésű nemzetközi kezdeményezés tevékenységének megismerésén és módszereinek elsajátításán alapul.

Alexander-technika workshop Parkinson-kórral élőknek

 

Mottójuk: „Egyensúlyunk és személyes fejlődésünk fenntartása életünk valamennyi szakaszában”.

 

Az Alexander-technika szabályszerűségeit hatékony kommunikáció, szervezett csapatmunka, célközönségre szabott programok és élvonalbeli kutatási háttér segítségével juttatják el a társadalom szélesebb rétegeihez.

A POISE PROJECT® egy nonprofit szervezet, mely 2016-ban jött létre az Egyesült Államokban. Megalakulása óta számos alkalommal nyert támogatást többek között a Parkinson Alapítványtól és az Alzheimer Alapítványtól, melyek célja Alexander-technikán alapuló kurzusok fejlesztése és megvalósítása.

 

Jelenlegi célcsoportjuk a Parkinson-kórral élő emberek és hozzátartozóik. Ennek kapcsán képzéseket és rendezvényeket szervezünk Budapesten, Monika Gross a projekt alapítójának és igazgatójának vezetésével.

Az ősz folyamán további eseményeket szerveznek Rheinfelden-ben és Bázelben, a svájci Alexander-tanárok meghívására.

 

Monika Gross Tokyo AT4PD training (Small)

 

További tervezett célcsoportjaik: posztraumás stressz szindrómával élők, függőségben élők, sportolók, fizikai munkát végzők, irodai dolgozók, idősek, elítéltek, autista spektrumzavarral élők, szenzoros feldolgozási zavarral élők.

Weboldaluk: www.thepoiseproject.org

 

Hamarosan jövünk a részletekkel.