John Dewey ajánlása
Dewey és Alexander munka közben
„Az amerikai szellem legmélyebb és legteljesebb kifejezője” (Párizs, díszdoktori méltatás, 1930), a chicagoi majd a Columbia Egyetem filozófiatanára. A huszadik század első felének Amerikájában egyetlen értelmiségi vitát sem tekintettek lezártnak, amíg ő meg nem szólalt. (Magyar Virtuális Enciklopédia, 2007)
A professzor, F. M. Alexander — „Az egyén konstruktív, tudatos önirányítása” című könyvének előszavában a következőket írja: „Minden elméletet vagy alapelvetést végül is annak alapján kell elbírálni, hogy hogyan válik be a gyakorlatban, miközben kísérletek megfigyelése során bizonyosodik be, hogy használható-e. Ha azt kívánjuk, hogy tudományosnak tekinthető legyen, kell, szükséges valamilyen módszer, mely által kitűnik, hogy a következmények egyértelműek és világosan láthatóak.
Ennek a módszernek magában kell foglalnia annak bizonyítását is, hogy a megfigyelt eredmények valóban az adott elvekből következnek-e. Én pedig, habozás nélkül állítom, hogy ha ilyen alapon vizsgáljuk — mármint, hogy az elmélet megvalósítása kifejezetten és igazolhatóan eredményes -, Alexander úr tanítása a szó legszorosabb értelmében véve tudományos, mert megfelel az előzőekben felsorolt feltételeknek. Más szóval: az Alexander technika a tudományosság minden követelményét kielégíti.” (Alexander, 2004)
Prof. Nikolaas Tinbergen
1973-ban, Nobel-díja átvételekor így nyilatkozott:
“Ajánlom az Alexander-technikát mint a rehabilitáció egy különösen kifinomult formáját… Már személyes tapasztalat alapján is megerősíthetjük azt a fantasztikusnak tűnő állítást, amelyet Alexander és követői mondottak – nevezetesen azt, hogy az alacsony teljesítmény és a mentáis és fizikai betegségek egyaránt enyhíthetők, néha meglepően nagy mértékben, azáltal, hogy a test izomzatát másként működtetjük. Egyre növekvő ámulattal tapasztalunk nagyon feltűnő javulást olyan változatos területeken, mint a magas vérnyomás, légzés, az alvás mélysége, általános jókedv és mentális éberség, a külső nyomással szembeni ellenállóképesség, és olyan kifinomult készségek esetén, mint a hangszeres játék.”
N. Tinbergen
A etológus professzort a technika gyakorlati megismerésének szándéka vezette, amikor úgy döntött, hogy Alexander tanárhoz fordul. Ahogy jártasságot szerzett az érzékszervi észlelés tudatos felismerésének, s az elsőleges kontroll tudatos gyakorlásának szervezetére gyakorolt jótékony hatásairól, egyre növekvő lelkesedéssel számolt be a folyamat során kialakult hasznos változásokról. A technika rendszeres gyakorlása általános közérzete javulását eredményezte. Mindezen túl, mentális és fizikai teljesítményét is javította, mivel az állandó szellemi éberség állapotában a külső behatások fogadására is rugalmasabban reagált. 1973-ban Tinbergen munkája elismeréseként fiziológiai – orvosi Nobel díjban részesült. Az ez alkalomból tartott ünnepi beszéd nagyobb részét Alexander munkássága elismerésének szentelte.
Kiemelte: ,Alexander története az érzékelésnek, intelligenciának és kitartásnak a története, mely bemutat egy embert, aki orvosi tanulmányok nélkül az orvosi kutatás és gyakorlat igazi hősévé lett.” (Alcantara, 1999) Tinbergen véleménye szerint Alexandert az ember mentális és fizikai állapota fejlesztésének rehabilitációja terén elért eredményei a huszadik századi felfedezések egyik jelentős alakjává emelik. A továbbiakban pedig azt a kérdést vetette fel, mely szerint az orvostudomány kutatási területe számottevően kiszélesedhetne, ha az emberi szervezetről, mint a test és a tudat egységes egészét szolgáló organizmusról gondolkodnánk. Meggyőződése , hogy Alexander munkássága tudományos kritériumok mentén is igazolható.
British Medical Journal
„F.M. Alexander elutasít mindenféle hókusz-pókuszt, technikája tisztán az érzékleti reakciókon alapszik.”
Tizenkilenc orvos állásfoglalása olvasható a British Medical Journal-ban, melyben kimondták, hogy saját tapasztalataik alapján győződtek meg Alexander tanításának jótékony hatásáról és felhívták szakmájuk képviselőit arra, hogy miután tanulmányozták a technikát, vegyék be az orvosi tananyagba. Bár kiábrándító volt az orvosi szakma reakciója, a British Medical Journal, a The Lancet, a The Medical Press és a The Family Doctor című lapok szerkesztői éveken keresztül helyet adtak az Alexander technika témájával kapcsolatos leveleknek. (1937)
Rudolf Magnus
R. Magnus
Az utrechti egyetem farmakológusaként a fiziológiai mechanizmusoknak a mentális funkciókban játszott szerepét kutatta. Arra a megállapításra jutott, hogy az állatok fejének pozíciója befolyásolja reflexeik irányítását, valamint a téri orientálódásukat. Erről 1924-ben egy tanulmány is született „Körperstellung” (Testtartás) címmel. Az Alexander-technika alaptételét Magnus kísérletei igazolták.
Dr. Magnus a központi kontroll szerepét bizonyította állatokon végzett kísérleteiben egy, az agyállományban lokalizált anatómiai központ révén, ahol a fej-nyak reflexek érdemi integrációja történik. Alexander önmagán végrehajtott kísérletsorozatában, a fej-nyak reflexeknek az egész emberi testre ható tudatos érzékelése vizsgálatát helyezte előtérbe, és az ember tudatos irányíthatóságának lehetőségét a gyakorlatban mutatta be. Más módszerek alkalmazásával, egymástól függetlenül mindketten ugyanarra a következtetésre jutottak. (Douglas, 1954)
Benjamin Libet
B. Libet
Kutatásai azt sugallják, hogy magatartásunkat tudat alatti agyi mozzanat kezdeményezi tudatos szándékunk előtt. Ez azt jelenti, hogy készülődünk a tevékenységre, még mielőtt eldöntenénk, hogy megcsináljuk (ez az ún. készenléti potenciál). A tudatalatti készülődés és a tényleges cselekvés között rövid időintervallum áll rendelkezésre ahhoz, hogy egy személy elkészüljön az akcióra és tudatos döntést hozzon; akár véghez viszi a cselekedetet, akár nem. A gátló hatás azért lényeges, hogy tudatos döntést hozzunk. F. M. Alexander ezt a bizonyos időt tekinti a „stop” alkalmazására.
Dr. J. E. R. McDonagh
„A betegség természete” című könyvében Alexander azon állításaival ért egyet, mely szerint a betegségek a test diszharmóniájában öltenek formát. A testi diszharmónia pedig újabb betegséget okozhat. A testtónus helyreállítása közvetve gyógyítja a betegséget. A fenti könyvről A. G. Busch írt az amerikai The Brooklyn Citizen hasábjain. Méltatásában kiemeli, hogy McDonagh és Alexander nézetei századokkal megelőzték korukat. A cikk írója szerint az Alexander-módszer megtanítható, és tudatosságra nevel, ezért viharos gyorsasággal be kellene vezetni az iskolai oktatásba. A forradalmi ötletek azonban nehezen kerülnek elfogadásra. Ajánlását érdekes megállapítással zárja: „Manapság mindenki Freud – rózsaszín ködöt sem nélkülöző – libidó elméletével van elfoglalva, s ez nem segíti az Alexander-technika térhódítását.
Steve Woby
S. Woby
A manchesteri Metropolitan Egyetem kutatója évek óta tanulmányozza a hátfájással küszködő betegek kezelését. Az Észak-Manchesteri Kórházban egy nyolchetes kezelés keretében próbálnak javítani a hátfájdalmakkal küszködő páciensek állapotán. A rendszeres torna mellett leginkább arra biztatják őket, hogy próbálják maguk kitalálni a hátfájásuk okát, és próbáljanak olyan tevékenységeket végezni, amelyektől eddig féltek, hogy fájdalmat okozhatnak. Ez különösen fontos, hiszen bizonyos cselekvések elkerülése inaktivitásra ösztönöz, ami pedig további hátproblémákhoz vezethet.
Dr. Woby úgy találta, hogy az olyan pszichológiai faktorok, mint a depresszió, félelem, önbizalomhiány nagyobb mértékben volt felelős a hátfájásért, mint a fiziológiai állapot és kondíció.
Sydneyben az 1980-as években a University of South Wales “Propriopception, Posture and Emotion” ( Propriocepció, Testtartás és Érzelem ) címmel megtartott szimpózium beszámolói között Alexander kutató munkájának megvitatása is szerepet kapott. A vita végeredményeként elhangzőtt az a megállapítás, hogy Alexander felismerése, mely közel száz évvel megelőzte korunkat, máig érvényes felfedezés.
forrás: Gusztos Éva – Az Alexander módszer mint az egészségért végzett tevékenység, 2007